(F)uri Lány

(F)uri Lány

Házvásárlás falusi CSOK módra

2020. június 26. - msparis

Avagy, hogyan juthatsz(hatnál) ingatlanhoz, ha nincsenek módos családtagjaid, szüleid se tudnak/akarnak segíteni, nem örököltél, nem te vagy a multivezér 500ezer forintos fizetéssel, csak egy sima kis egyéni vállalkozó, aki papír alapján még csak nem is hitelképes.

Először is kezdjük, ott, hogy nem is lenne olyan rossz ez a vissza nem térítendő támogatás, hitel és minden nélkül 5 +5 "ingyen" millió, de ugye tudod, hogy semmi sincs ingyen. A falusi csok maximális összege ez, ehhez 3 gyerek kell, amiből 2 lehet vállalt, de ahhoz házasnak kell lenni és az egyik fél nem lehet több mint 40 éves.

Sosem értettem, hogy 1 vagy 2 gyerek miért ér kevesebbet, mint 3, de nevezzük ezt motivációs tényezőnek, hiszen hazánkban célul tűzték, hogy minél több új kis magyar poronty lásson napvilágot.

Egy vagy két gyerek esetén szerintem annyira kicsi ez az összeg, amiből fogalmam sincs hogyan lehet házhoz jutni, a fentebb írt feltételekkel. Nyilván sehogy, vagy olyan helyen, amit még a térképen se jelölnek. 

Amikor elkezdtünk kutakodni a témában, rá kellett jönnünk, hogy a bankok nem igazán vannak képben, az internetes oldalakon is összevissza vannak fent az információk, már ami azt illeti, hogy minek kell megfelelni. Az ingatlanosok meg megint csak mást mondanak. 

Szerencsére rátaláltunk a Facebookon egy csoportra, amit olyan szakértők üzemeltetnek, akik függetlenek és eléggé képben vannak, szabadidejüket nem sajnálva működtetik a felületet és végre korrekt válaszokat kaphatsz. Ha igényled, végig is viszik az ügymeneted, szerintem érdemes velük felvenni a kapcsolatot. 

Ami biztos és remek, hogy lehetsz KHR-s akkor is megkaphatod a vissza nem téritendő támogatást. Nav tartozásod nem lehet, mert kell nyilatkozni, hogy nincs köztartozásod. Erkölcsi bizonyítvány kell és a legmagasabb összeghez 2 év TB jogviszony (ami munkából származik, de elég csak az egyik félnek). A felújítás rész utófinanszírozású, ami miatt sokan nem is számolnak a falusi csokkal. Hát, csak annyit mondhatok, hogy borzasztó szegénység (is) van az országban...de az viszont szuper, hogy ha az ingatlan 4 millióba kerül, akkor nem ötmillió jár felújításra, hanem 6, tehát mindig megkapod a maradékot. A felújításnál sok mindennek meg kell felelni, pl, hogy minden helyiség fűthető legydn, harom gyereknél minimum 60 nm legyen a ház. Viszont vásárlásnál, mivel simán csak vételre nem költheted az összeget, még nem feltétel az hogy legyen fürdő, de bele kell írni akkor a felújításba, hogy lesz. Ami már az elején kell, az a konyha, a folyó víz, és legalább 1 szoba. Fontos, hogy statikailag rendben legyen a ház, különben ugrott a lehetőség. Tehát romos, düledező lakra nem kapsz semmit se. Vannak még feltételek, de most nem sorolnám fel, érdemes a csoportba belépni pontos infókért.

Falusi csok csak a meghatározott településeken érthető el, a listát a neten megtalálod.

Mi még csak itt tartunk. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire nehéz lesz, de ugye nem mindegy hol fogsz élni a következő 10 évben, mert addig ott kell lakni. De már kezdjük feladni. Élőben láttunk már több mint 20 ingatlant, a weben több százat. Mi közel szeretnénk élni a Balatonhoz, de úgy néz ki, hogy a magunkfajta "szegény" embernek ez egyelőre nem akar megadatni. Már a nyugati határok közelében is néztünk ingatlant, de elkeserítő a felhozatal. Nem a felújítással van a baj, egyszerűen mindig van valami ami miatt nem tudjuk ott elképzelni magunkat. Fontos lenne az ovi-suli közelsége is, és hogy normális közegben legyen majd a gyerkőc, hát egyelőre megvalósíthatatlannak tűnik. Gazdasági épület, pince ugye nem lehet, még akkor sem, ha már jobban néz ki, mint egy sima lakóház. Itt tartunk most, amikor már a feladás határán vagyunk. Ha ne adj isten mégis sikerülne venni így valami vityillót, meg fogom írni a következő lépéseket.

italy-1587287_1280.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://f-urilany.blog.hu/api/trackback/id/tr9615948232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adalen 2020.06.26. 20:48:38

Szia. Én 3 meglévő gyerekre, egyedülállóként vettem fel a Csok-öt, 2.2 milliót. 2.3 m volt a vétel ár. Szegedtöl 42 km re. Az ovi mellettem, iskola 300m,központban vagyunk. Szóval ne add fel :)

Kicknick 2020.06.26. 20:54:06

Segítek : spórolsz, gyűjtögetsz, továbbképzed magad vagy 10-15 évig aztán elkezded újra.
Nem tudom miért hiszi mindenki ebben a K..va országban hogy a jó élet meg a ház az jár...

msparis 2020.06.26. 21:11:22

@Kicknick: nyilván egy csomó mindent nem írtam le magamról ide, mert akkor sose érne a végére senki. Azt gondol, amit akar, mindenesetre én nem hiszem, hogy "jár" és tudja, nem is az efajta ember vagyok. Szép estét!

barlangaszmilan 2020.06.26. 21:30:10

Kedves szerző!

A bejegyzésedben van néhány pontatlanság és téves állítás az ingatlan oldalt tekintve. A Falusi CSOK igénybe vételéhez az ingatlannak az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:

1. Az épület az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóépület megnevezéssel nyilvántartva szerepel,

2. Van egy, legalább 12 m2-es, az Ügyfél alaprajzon szobaként megjelölt helyiség a felépítményben, mely közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, (tehát van ablaka)

3. A felépítményben van egy, legalább 4 m2 alapterületű, az Ügyfél alaprajzon konyhaként, v. főzőhelyiségként megjelölt önálló szellőzésű helyiség

4. Az ingatlan rendelkezik az ivóvíz biztosításának elvi lehetőségével, azaz a közműves ivóvíz a telekre bevezetett, vagy ennek hiányában rendelkezésre áll ivóvíz minőségű vízvételére alkalmas fúrt kút.

5. A felépítmény külső szemrevételezés alapján statikailag állékonynak ítélt.

6. A lakóház természetbeni kontúrja (kialakítása) meg kell, hogy eggyezzen a térképmásoalton feltüntetett állapottal. Amennyiben eltérés van, vagy bizonyos épületrészek, bővítmények nem szerepelnek, akkor azt ki kell igazítatni, még az adásvételi szerződés megkötése előtt.

Tévedés, hogy nem lehet melléképület, vagy pince az ingatlan mellet, vagy alatt. Lehet, de ezek nem számítanak bele a hasznos alapterületbe, ahogy a terasz sem. Abban az esetben, ha tuladoni lapon pl. "kivett lakóház, udvar, melléképület" az ingatlan megnevezése, a vételárat meg kell bontani az adásvételi szerződésben: pl. A kölcsönösen kialkudott vételár 5 000 000 Ft, melyből a melléképület vételára 100 000 Ft. Vagy azt is oda lehet írni, hogy a melléképület gyenge minősége miatt értéket nem képvisel.

Több banknak végzek értékbecsést, teljesen eltérően állnak felkészültségben a CSOKhoz, és a falusi CSOKhoz. Ha biztosra akarsz menni, egy OTP fiókot ajánlanék, ha a munkatársak nem is, az értékbecslő minden kérdésedre fog tudni válaszolni.

Üdv, egy értékbecslő, aki napi szinten foglalkozik vele :)

barlangaszmilan 2020.06.26. 21:33:33

@barlangaszmilan: a korszerűsítést követően kell a 7/2016. (II. 10.) Korm. rendeletben foglaltak egészének megfelelni (konyha, fürdő, szoba, étkező, nappali helyiségek fűthetősége, üzemképes fűtő és használati melegvíz rendszer, konyhai vízvételezési és elvezetési lehetőség biztosítása, fal és padlóburkolatok hiánytalan megléte, nyílászáról megléte, üzemképes elektromos hálózat. Amennyiben az utcában víz és csatorna van, akkor az ingatlannak csatlakoznia kell rá).

Birkesz 2020.06.26. 21:52:11

@barlangaszmilan: Olvasd el még egyszer ezt a mondatot:
"Gazdasági épület, pince ugye nem lehet, még akkor sem, ha már jobban néz ki, mint egy sima lakóház."
Vagyis a poszter is pont ugyanazt írta, amit te is: lakóház kell legyen.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.06.26. 22:12:07

Nem csók ez, csak nyelves puszi...
De az a digó kis vityilló ott a hegyek lábánál a tóban, az ott van a szeren.
:-)

barlangaszmilan 2020.06.27. 00:11:59

@Birkesz: én ezt a mondatot úgy értem, hogy nem lehet az ingatlanon pince, melléképület (ezek vásárlását nem lehet támogatni). Ezért is írtam, hogy gyakorlatban a vételár megbontása működik. Az hogy kivett pince, vagy kivett gazdasági épületre nem lehet igénybe venni (ahogy üdülőre sem), de kivett lakóház, udvar, gazdasági épülte-re igen. A rendelet alapján evidens, hogy csak lakóingatlnra lehet igénybe venni.

Erl 2020.06.27. 00:51:20

Kedves (f)uri lány.
Semmiképp ne add fel. Mi 2018 januárjában döntöttünk úgy, hogy itt az ideje a saját háznak. 2019 szeptember 27én lett belőle költözés. Induláskor eszünkbe sem jutott az állami támogatás lehetősége, végül az emlegetett 5+5ös falusi csok-ot vettük igénybe. Összesen 6 ingatlant néztünk meg kétszer, sokkal többet, kB 10et egyszer-személyesen. 30-40et online, hirdetés, Google utcakép, helyrajzi szám, stb alapján,mire eljutottunk a komoly vásárlási szándékig.
1. Az ingatlanosok.
Mindenképp megfelelő távolságtartással kezeld a véleményüket, különösen akkor, ha a szakembereket is ők viszik. Pl:statikus, mérnök, stb. Ragaszkodj ahhoz, hogy a saját szakember is jelen legyen.
Ügyvéd is legyen saját, a banki illetve eladóén kívül is.
2. Bankok.
Elsőként mi az akkor még FHB banknál kezdtük. 2019 május-június. Egy hónapot vesztegettünk rájuk, utóbb kiderült fogalmuk sincs semmiről, nemhogy kész konstrukció nem volt, hanem ötlet sem, hogy az hogyan fog kinézni, egyáltalán mikor lesz elérhető.
Unicredit volt a következő, fizettettek velünk egy értékbecslést, míg zajlott, az illetékes elvtársnő szabadságra ment. (2019 június-július),Mindeközben a kész becsléssel, műszaki véleménnyel, meghatalmazásokkal vidáman loholtunk be, 4 órás huzavona, vita, után kibökte a fiókvezető, hogy még nincsenek tisztában a falusi csok folyósítási metodikájával. Újra origón, teljesen tehetetlenül.. jött a független ügyintéző.. Nem részletezem, de 5 nap után, szakítottunk vele. Ezután OTP.
Újabb kalandtúra, de legalább működött. Igaz, egy jelzáloghitelt elintézni becslővel együtt 3 hét, a falusi csok Budapesten másodikokként igénybe véve július közepétől szeptember 24-ig tartott.
3. Eladók és ingatlanok.
Báki bármiről mond bármit, minden esetben fenntartással kezeld. Csak saját szaki, ügyfélkapuról nem hiteles térképmásolatot minden esetben szedd le, vizsgáld meg(volt olyan néni, aki egy hektáros területet is hozzá csatolt a házhoz, persze csak a hirdetésben-és gondolatban.,és ebben a kis füllentésben a helyi ingatlanos nagy hangon támogatta

Erl 2020.06.27. 04:47:17

Ami a besorolásokat illeti,csak hiteles forrásokból informálódj, az ingatlanos/ tulajdonos szava távolról sem szent.Akkor is igy van ez, ha valamelyik bank ingatlanosáról van szó.
4.Árak.
A falusi csok, mára nagyon felverte az árakat, a népszerűnek gondolt településeken.És ezekből sajnos kevés van azon a listán.
Mi 27 mft ért vettük azt az ingatlant amiben lakunk.Ennyi volt a 2019 juniusi becslés.
A szomszédunk 45mft ért árulta a házát ,a méretei,állapota hasonló a miénkhez.Vevője van, kettő hónap alatt lefoglalózták a házat, most itt tart a dolog.A településünkön nagyon meglódultak az árak(sima vályogház 1500nm telekkel 25-28mft, egy éve ugyanezek az ingatlanok 17-22 között voltak).

Összegezve:
Szaki-csak akiben tényleg megbizol, és teljesen független a tulajdonostól/ingatlanostól/banktól.
Ügyvéd:csak saját!
Ingatlan-foglalózni csak körüljárás-szaki/térképmásolat/besorolásellenőrzés,gépészet ellenőrzése után.
Bank- OTP-t tudom ajánlani,mára már vélhetően rutinosabbak.
Település meg attól függ, milyen értékben,mekkorát keresel.

Amineknevetadokelveszik 2020.06.27. 07:10:12

Multivezer 500k -s fizuval? :)) csomo technikust ismerek, akik ennyit visznek haza :) igaz a csaladi adokedvezmennyel egyutt.

msparis 2020.06.27. 07:14:49

@Amineknevetadokelveszik: írhattam volna mást is, most hirtelen ez jutott eszembe. A lényeg az, hogy egyéni vállalkozoként sokkal kisebb esélyed van hitelre. (Nem KATÁsként)

msparis 2020.06.27. 07:15:27

@Erl: köszönöm a bíztatást! :)

msparis 2020.06.27. 07:17:07

@barlangaszmilan: mondjuk írtam, hogy még van egy csomó feltétel, és hogy honnan érdemes tájékozódni. Nem volt szó melléképületekről, csupán arról, ha a tulajdoni lapon nem kivett lakóház szerepel.

Nancsibacsi 2020.06.27. 08:16:12

Az árakban nagy csodák nincsnek - aki kiemelkedően olcsón adná, azt megveszi a profi KP-ra 1 nap alatt. Ha az adott település árait megnézed, akkor simán láthatod, hogy meiyik az a település, amit nyugodtan el is engedhetsz. Balaton melletti ingatlan, és 5+5 milliókról beszélsz? Ne viccelj már: itt a falu Balatontól távolabbik végén lévő telket, bontandó épülettel adtak 9.4-ért. 5+5 millióért fa ikernyaraló felet se kapsz, a víztől távol - és az ugye fűtetlen. Itt olyan ház nincs, amibe beköltözhetsz, és 20-25 millió alatt megkapod. Ha az 5+5 millióban gondolkodsz, akkor nyugodtan nézelődj Borsodban - de ott is eleve úgy kezd hogy várostól legalább 15 km, és akkor talán találsz valami lerobbant, de éppen lakhatót 5-10 millió között. Amire még 5-10-et első ránézésre rá kell költeni, hogy szép és jó legyen. Vagy ami még olcsóbb az az alföldi kis pár 100 lelkes faluk.

Michael Gary Scott 2020.06.27. 09:16:20

Multisvezér 500 ezres fizuval nem vesz lakást. Átlag multisok (könyvelő, projektes, programozó) visz haza ennyit és ez arra elég, hogy pár millió önrészt össze tudjanak rakni. Akik már vezetők és 1 millió feletti a fizetésük, talán összeraknak annyit, hogy ne kelljen 20 milliós hitelt felvenni, de házat, lakást, ebből sem vesznek még.
Sajnálom, hogy ilyen kilátástalannak éled meg a helyzetet, de megértem. A lakás, ház, nem jár senkinek, de igenis szomorú, hogy egy 25-30 éves még a kanyarban sem látja a saját lakását, és majd később is csak milliós hitelekkel tudja megvalósítani. Arról nem is beszélve, hogy biztos tök jó a CSOK, de ha nem akarok gyereket akkor megb*szhatom. Még az LTP-t is elvették.

Buchhalter 2020.06.27. 10:10:52

@Nancsibacsi: ja és azt még rakd hozzá.hogy a borsodi faluk többségében az etnikum aránya 40 % +-al indul.Munka meg hol lesz?? A vírus válság vidéken jobban tarolt a munkahelyeknél + a bérek is átlag alattiak.

Buchhalter 2020.06.27. 10:12:26

@Erl: te valami nagyon kiemelt faluban lakhatsz,talán Tihany? A listán rajta van.

Burgermeister 2020.06.27. 10:21:27

Sztem gondold at, ház?? Mindig kolteni kell ra, a kertre, hazra, berendezesre.

Birkesz 2020.06.27. 11:02:32

@barlangaszmilan: Sajnos akkor rosszul érted :)
Egyébként, ha belegondolsz, úgy a mondat második felének értelme sem lenne.

Birkesz 2020.06.27. 11:05:17

@Nancsibacsi: "Ha az 5+5 millióban gondolkodsz, akkor nyugodtan nézelődj Borsodban"
Vagy Zala, esetleg Vas megye határmenti kis falvai. Itt legalább az osztrákok is közel vannak.

Andalúziai kutya 2020.06.27. 11:17:00

@Kicknick: 10-15 év múlva gyanítom nem lesz 40 alatti, és máris ugrott ez is, meg a babaváró is... ezek csak arra jók hogy felnyomják az árakat, meg hogy ideláncoljanak ha meg tudod ugrani. Mi is kisbabával (aki fél évvel előbb jött mint a babaváró), per pill csak a hátrányát érezzük a csoknak is és a babavárónak is. Ugyanis már dűledező putrit sem kapni annyiért, amennyink lett volna mielőtt ezeket behozták, de mivel mi nem vagyunk rá jogosultak, így marad az hogy az az általad emlegetett 10-15 év gyűjtögetést hol célszerű megvalósítani, és egyre inkább úgy tűnik, hogy nem az EU második legszegényebb országában...

Nancsibacsi 2020.06.27. 11:51:35

@Buchhalter: Hát azért ez a 40% inkább átlagban igaz - vannak olyan faluk, ahol 90+, és vannak olyanok, ahol 1-2 van elvétve. Én is pont ilyen második típusúból származom - ott egy felújítandó ház a falu központjában (tehát közel a suli, doki, bolt) kb 8 MFt. De másik 8-at tuti rá kell költeni.

Buchhalter 2020.06.27. 12:25:40

@Nancsibacsi: de akkor biztos nem egy borsodi faluban laksz.Szerintem ott nincs olyan falu,hogy csak 1-2 apacs akad.

Semper Fidelis 2020.06.27. 13:43:13

"multivezér 500ezer forintos fizetéssel"

Fogalmad nincs róla, nettó 500-ért egy közepes JAVA programozót nem kapsz, nem hogy multivezért :)

eßemfaßom meg áll 2020.06.27. 15:32:21

ha jól értem a falusi csokból nem tudsz venni a balcsi melett egy szuper házat.

ez szörnyű

eßemfaßom meg áll 2020.06.27. 15:34:18

Mi egy héttel a falusi csok bevezetése után eladtuk azt a házat amit előtte egy évig árultunk. Sorba álltak érte.

Bandibacsi34 2020.06.27. 16:30:07

"Sosem értettem, hogy 1 vagy 2 gyerek miért ér kevesebbet, mint 3, de nevezzük ezt motivációs tényezőnek, hiszen hazánkban célul tűzték, hogy minél több új kis magyar poronty lásson napvilágot."
Legalabb meg is magyaraztad. A tobb az mindig tobbet er. Lasd demokratikus szavazas: 1 ember=1 szavazat. Akik jol szaporodnak kedvesebbek a politikusoknak..

eßemfaßom meg áll 2020.06.27. 16:55:46

@Bandibacsi34: azért az se mellékes, hogyha 2 embernek 0 vagy 1 gyermeke születik akkor fogy a népesség, ha 2 embernek 2 gyermeke születik akkor stagnál a népesség, ha 2 embernek 3 vagy több gyermeke születik akkor nő a lakosságszám. Adót csak a megszületettek tudnak fizetni, a nyugdijakat csak a megszületettek tudják finanszírozni. Perrsze ugy is lehet, hogy minden párnak max 1 gyereke legyen a hiányt meg pótoljuk a környező országokból vagy távolabbról a színesbőrű agysebészföldről

VadMacs 2020.06.27. 17:15:32

@eßemfaßom meg áll:
>Adót csak a megszületettek tudnak fizetni, a nyugdijakat csak a megszületettek tudják finanszírozni.

Egy olyan korban, amikor a 'zemberek tömegesen a lábukkal szavaznak, ez teljesen reális. Aki nem tudott elmenni, de a gyerekeinek jót akar, az nyugatra zavarja a kölyköket, hogy legalább ők egy normális világban élhessenek. Gondolom sokra megy majd az állam a nyugaton befizetett adóikkal. Gondolom az sem mellékes, hogy odakint választási csali nélkül is megszületik a kitántorgók második/harmadik gyereke...

Bandibacsi34 2020.06.27. 18:27:31

@eßemfaßom meg áll: @VadMacs:
Mindben van igazsag. A nyugati joleti modell az egyik szélsőség(élősködők eltartasa) a vadkapitalista(pl. 1990 utani magyar modell) meg a legy szolga egesz eletedben szinten nem jarhato. Pont a nyugdij es a tuliskolazottsag miatt nem kényszerülnek/nem akarnak időben szülni/gyereket vallalni az emberek(ferfiak is). Valamifele szocialis berlakas rendszer a gyerekesek szamara jobb lenne a CSOK nal.

VadMacs 2020.06.27. 19:30:00

@Bandibacsi34:
>Pont a nyugdij es a tuliskolazottsag miatt nem kényszerülnek/nem akarnak időben szülni/gyereket vallalni az emberek(ferfiak is).

Talán mert nincs miből. Idehaza két melós fizetésből épp hogy össze lehet hozni a háztartásra valót, odakint nyugaton megvan az egy fizetésből is. Idehaza hiába pofázzák, hogy nincs elég melós, ugyanolyan sz*r körülményekkel, ugyanolyan sz*rt sem érő fizuval várja a sírós szájú magyar főnök a melóst. Ugyanúgy nem veszik emberszámba, és ugyanúgy működnek a reflexeik, hogy majd jön más helyetted, ha többet tudsz nála.

Amíg ez az elcseszett ország nem változtat a mentalitásán, addig nem lesznek normális körülmények. És ha azok nem lesznek, gyerek sem lesz elég...

eßemfaßom meg áll 2020.06.27. 19:41:07

@VadMacs: Ez mit változtat azon, hogy a 2 nél kisebb gyerekszám az népességcsökkenéshez vezet bármi más nélkül is?

eßemfaßom meg áll 2020.06.27. 19:45:31

@VadMacs: Dolgozz serényebben, hogy magasabb legyen az egy főre eső GDP és lesz miből többet költeni. 16e €/fő gdp-ből nem fogsz 47e €/fő életszinvonalat kapni akár orbán akár gyurcsány akár az atyaúristen a minielnök.

VadMacs 2020.06.27. 19:51:47

@eßemfaßom meg áll:
>Dolgozz serényebben, hogy magasabb legyen az egy főre eső GDP és lesz miből többet költeni.

Aha.
A gengszterváltáskor az ex-komcsi blokkból bezzegország voltunk, most meg lassan mindenki mögött kullogunk. Biztosan azért, mert nem dolgoztam (én egyedül) serényebben. Mondjál még ilyen bölcsességeket, had röhögjenek rajtad...

eßemfaßom meg áll 2020.06.27. 21:15:01

@VadMacs: a cseheknek 95-ben már kb dupla gdp/fője volt mint nekünk, a szlovákok kicsit mögöttünk voltak ami így is maradt 2004-ig, akkor értek minket be majd hagytak szépen 2005ben. a cseh-magyar arány nem igazán változott azóta sem. csak a tények kedvéért.
süti beállítások módosítása